Keresés ebben a blogban

2018. május 29., kedd

Tizmilliószoros mi is és hogyan működik?





Napjainkban nagyon népszerűek a spirituális és ezo körökben a Tizmilliószoros napok. Rengeteg embert megbolygat ez a négy nap, még a kevésbé spirituális beállítottságú embereket is megtalál.  Valójában azonban kevesen értik és tudják is mi ez az egész. Sokan azt gondolják, hogy ezen a napon mindenképpen vidámnak pozitívnak és jó gondolatokkal kell legyünk, mert 10 milliószorosan visszaszáll ránk különben a fájdalom és a rossz. Nyugodjatok meg, ez nem így van, és nem így működik, hogy ez a négy nap kiváltja a többit, és akkor elég csak ezen a napon tudatosnak lenni és pozitívnak, aztán már el is van intézve és miénk a világ, nem kell törődjünk semmivel. Az élet a fejlődésről szól, a folyamatos változásról, és  némi tudatosítással befelé figyeléssel tudunk változtatni az életünkön. Hiába akarunk ezen a napon mosolyogni, az elménkkel, - mert azt mondták, ezt kell tenni,- hogy jobb legyen az életünk ezen a napon, mikor valójában a tudatalattinkban teljesen más van, és úgyis az fog igazán hatni, nem az amit az elménk szeretne. 

  A 10 millószoros napok valójában a Tibeti buddhizmus részei, és ünnepei. A buddhista szerzetesek ezeken a napon szertartásokat csinálnak, ünnepet ülnek. Ugyanolyan ünnepek ezek, mint a keresztényeknél a Húsvét és a Karácsony. Az első ilyen nap a Vajmécsesek ünnepe. Az első holdhónap 15. napja. Ilyenkor emlékeznek meg a tibetiek Buddha tetteiről. Ezeket a csodákat az emberek hitének erősítésére tette. Ezért ez a Hit ünnepe is. A második ilyen nap, (ez van ma, 2018.05.29. én is) A Születés, a Megvilágosodás és a Halál napja. Buddha ezen a napon született és ezen a napon ment be 35 évvel később a Nirvánába is. A harmadik ilyen nap, az Imakerék ünnepe. Ilyenkor a tibetiek Buddha tanaira emlékeznek és a Négy Nemes Igazságra emlékeznek. A negyedik ilyen nap pedig a Mennybemenetel napja. Ezen a napon ünneplik Buddha mennybemenetelét, mert ekkor ment el az Istennek közé hogy megmutassa nekik tanításait és köszönetet mondott nekik, amiért bejutott a Nirvánába.

  Miért lett akkor ez a nagy hűhó, és miért is 10 milliószoros? Ezek a napok Dharmacsakra napok is. Mi is a Dharma, és hogyan került ide? A Dharma szanszkrit szó, melynek sok jelentése van, mind a buddhizmus, mind a hinduizmusba. Dharmáról itt olvashatsz bővebben: http://jogapedia.hu/dharma vagy itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dharma_(vall%C3%A1s)
A Dharma valójában az az út is, amit követned kell a mostani életedben, afféle életfeladat, cselekvés. Ha például az én dharmám a gyógyítás, akkor minden ezzel kapcsolatos dolog támogatott, ha pedig éppen az a dharmám, hogy harcos vagyok és megvédjem a hazám, akkor az. A dharmám ellen cselekszem, ha gyógyítóként embert ölök, de ha harcos vagyok, akkor nem, mert megvédtem a hazám. A tibeti szerzetesek ilyenkor saját dharmájukra hangolodtak rá, sok szerzetes gyógyító és tanító is volt egyben. A csakra nem más, mint egy kerék egy kapu, amely az emberi testünk velejárói, működésének mozgató rugói. Ezeken a Buddha ünnepnapokon a dharma csakrák nyitottak, az a négy, amiről már szó volt. a Hit ereje, a Megújulás, a Tan ( tudás) és a Menny ( Égi sík). Ilyenkor könnyebben elérhetőek ezek a síkok. Mivel nyitottak még akkor is bejutok, ha amúgy máskor nem, vagy nehezen (10 milliószorosan biztos) De csak akkor ha egyáltalán tudom, és ott tart a tudatom.  

 Hogy valójában használod ez ezeknek a napoknak az erejét vagy sem, nem azon múlik, hogy félsz e vagy jól érzed e magad egész nap. Ezek a napok lehetőségek. Ugyanúgy, mint az Advent, ahol a négy angyal és erő jön le, hogy segítsen minket és fejlődésünket. Ezekről sem tudnak sokan, és teljesen másként élik meg. Legtöbb nyugati ember nem buddhista és hindu, mégis megbolygatja őket ez a négy nap. Pedig valójában nincs olyan ereje, hogy most kijutok a karmából 10 milliószorosan. A karácsony is csak egy lehetőség a Szeretet és a Fény felé, és nem az a lényege, hogy tele együk magunkat az ünnepi asztalnál és ajándékozzunk. Ha szeretnénk ezeknek a buddhista napoknak az erejére ráhangolódni, akkor meditáció vagy befelé felé figyelés keretében engedjük el a régi mintáink figyeljünk befelé, és teremtsünk tudatosan, Hitet, Megújulást, Tudást, és vegyük fel a kapcsolatot az Égi síkkal ezeken a napokon!

Szeretettel és fénnyel: Christine B. Lona

#tizmillószoros #buddha #dharma

https://www.facebook.com/chirstinblona/








2015. augusztus 5., szerda

A Rejtélyes Bosznia


avagy a piramisok nyomában...  (2015.08)

A  boszniai piramisokhoz a Rejtélyes túra keretein belül jutottam el. Hogy mitől rejtélyes? Egy piramis mindig rejtélyes, hiszen sok titkot őriz. Belepillantani a piramis lelkébe, nagyon különleges pillanatokat tartogathat számunkra. Bizonyára kíváncsiak vagyok az én különleges pillanataimra ott, azonban ne szaladjunk ennyire előre, mindennek eljön a maga ideje. A Rejtélyes túra, a Rejtélyek háza szervezésében indult útnak. A Rejtélyek háza nyomozós programokat kínál és szabadulós szobájuk is van. Számomra az első rejtély és feladat még a kirándulás előtt kezdődött. Honnan szerezzek Boszniai, Konvertibilis márkát? Folytatása itt: http://christinblona.com/Bosznia/index.html


2015. július 19., vasárnap

2014. április 28., hétfő

2013. november 25., hétfő

Angyali dallam
 
Az angyalok, kik bennünk élnek,
Küldöttei ők a fénynek.
Ők, ki bennünk mindent látnak,
Szeretettel, bennünk szállnak.
Velünk vannak, hogyha fázunk,
Akkor is, ha bőrig ázunk.
Ha szívünk fáj, ők velünk vannak,
Erőt akkor, mindig adnak.


Refr:
Angyaloknak vidám tánca,
Csillagoknak szép románca…
Angyaloknak vidám tánca,
Vígan mozdul szoknyád ránca.

Az angyalok, kik bennünk élnek,
Testvéreik, ők a szélnek,
Örömzene szól felőlük,
Erőt meríthetsz belőlük.
Elméd csendjében meghallod,
Akkor is, ha be nem vallod,
Lágy hangjukat viszi a szél,
Minden lénynek, aki csak él…
Refr:
Angyaloknak vidám tánca,
Csillagoknak szép románca…
Angyaloknak vidám tánca,
Vígan mozdul szoknyád ránca.

Az angyalok, kik bennünk élnek,
Küldöttei ők a fénynek.
Ők, ki bennünk mindent látnak,
Rossz napunkon is szolgálnak…
Refr:
Angyaloknak vidám tánca,
Csillagoknak szép románca…
Angyaloknak vidám tánca,
Vígan mozdul szoknyád ránca.

GÁT

 
De szép a táj,
És hogy fáj,
Hogy a világ nem látja,
Mi mindennek van gátja.
Gátoljuk a Virágot,
Hiába alakítunk így világot,
Semmi látszata nincsen,
Úgyis elpusztul minden…
Gátoljuk az Állatot,
Ez a természetes Nálatok…
Hiába néznénk a sasokat.
Elpusztítunk nagyon sokat.
Gátoljuk a Földet,
Szemetelünk minden zöldet.
Mindegy, hogy erdő, vagy utca,
Az ember hiszi, úgyis megússza…
Azt gondoljuk, mindent lehet,
Mert a Földanya mindig ad telet.
És ha mégsem lesz örökké így,
Nem lesz örökké Föld, amiben higgy?!
Nyissd ki az ablakot,
És lélegezz egy nagyot…
Ez nem más, mint bűz,
Mi téged elűz…
Hol van már a friss levegő,
Az a finom szerteszét terjengő,
Semmihez sem hasonlítható csoda?!
Elűztük mind, de vajon hova?!
Miért építünk gátat?
E világ csak látszat!
Mert nem látja senki sem,
Hogy a föld elpusztul csendesen…
Sosem késő elkezdeni látni,
Nem kell a legrosszabbra várni.
Elindulni tudom, mindig nehéz út,
De tudnod kell: a világ, nem feneketlen kút!
Old fel a gátat,
A Világ nem várhat.
Míg a szennyezés az áldozatokat szedi,
A Világ, a neki adott jót, el nem feledi.
 

Az út...



Van-e rejtélyesebb és kézzel foghatatlanabb, mint maga az ÚT... Az út, amelyen nap mint nap járunk. Mást jelent minden ember számára, és mégis ugyanazt.

Az autós számára, a vezetés élvezet. Aki pedig sétálni szeret, annak nagyon nagy kincs egy csodás liget, telis-tele életet adó fákkal... Az autós járt úton megy, a kiépített utakon, ahol behatárolja őt, maga az út. Amíg a kiránduló bejárhatja az egész erdőt. Van, aki azt mondja, járt utat járatlanra ne cserélj. Van, aki az ellentétjében hisz. Az út megannyi lehetőséget takar. Hiszen az útban ott van a múlt is, és a jövő is… Sok-sok évvel ezelőtt még nem voltak aszfalt utak. Oh, igen, még kocsik sem… Az út, sok mindenről tudna mesélni. A szekerekről, amik rajta jártak, a lovakról, abból az időből, amikor még szekerek sem voltak. Meg elsősorban rólunk, emberekről. Vajon, már akkor is szennyeztük, amikor még utak sem voltak?
Akkor még csak egy-egy ösvényt vágtunk, hogy eljuthassunk egymáshoz, és némi élelmet szerezzünk. Most meg már mindenki más úton jár... Az autósnak, a gyalogosnak és még a kerékpárosoknak is külön útja van. Külön úton járunk és mégis ugyanazon… Nem különös? Az úton, amelyet mi építettünk. Ahogy minden másnak, az útnak is megvan a maga története. Az útkészítő meséje, az aszfalt meséje… A sínek meséje. Elfogadjuk őket, anélkül, hogy tudnánk mennyi élet, mennyi munka van bennük. Nekünk már az út természetes…
Mindannyian részesei vagyunk ennek az útnak, aki valaha úton járt. Mindannyian utakon járunk, egyikünk sem kivétel. Az aszfalt útján, az életünk útján. A keleti filozófia szerint a tao útján. Rászülettünk az útra, megannyi ember, megannyi kultúra. Eszmék, vallások, hitek. Ezeket hordozzuk magunkkal. Néha, meg, meg állunk, s töprengünk. Vajon az út választ minket, vagy mi őt? Mondhatnánk úgy is, hogy vajon az út álmod minket, vagy mi az utat? Ki tudja… Egy-egy elágazásnál pedig van, néha eltűnődünk, jó úton járunk vajon, vagy eltévedtünk? Melyik úton menjünk tovább? Megannyi lehetőség, megannyi választás…
Miközben a magunk útján járunk, összefutunk másokkal is. Van, hogy jó darabig együtt megyünk tovább, van, hogy elsodor az út, hogy aztán ismét találkozhassunk...Van, akiket megszeretünk, azonban mégsem látjuk őket többé viszont. Szívünk megtelik fájdalommal és sírva folytatjuk, tudva, nélkülük már nem ugyanaz… De szívünk mélyén tudjunk, örülnünk kell, hogy ismerhettük őket, és örömmel gondolunk vissza a velük töltött időre...
Van, hogy olyanokkal futunk össze, akiket nem nagyon kedvelünk. Tőlük pedig mindig tanulunk valamit, önmagunkról.
Az úton nem csak emberek kísérnek minket, hanem láthatatlan társaink is. Az érzelmek, a gondolataink. A szeretet, a harag, a félelem, a fájdalom, az öröm, a nevetés, a szerelem, és megannyi különös megfoghatatlan testvérünk. Akárcsak az ötletek, és a zene, az alkotás. Ők is kísérnek, és néha a legkülönösebb pillanatban találnak meg minket. A gondolataink előbb utóbb kézzel foghatóakká válnak, így születhetett meg valahogy a pénz is, a pénz útja… Megannyi út, megannyi történet…
Fel is cserélhetjük őt… Autósokból, biciklissé válhatunk, vagy akár gyalogosok is. Közben pedig játszunk, és harcolunk…
Van, aki letér az útról, hogy visszatérhessen rá. Van, hogy elveszünk, eltévedünk, reményvesztetten bandukolunk, s amikor a legkevésbé számítunk rá, akkor találjuk meg a helyes utat. Van, hogy egy másik kéz segít, van, amikor saját magunk, s van, amikor magunk sem tudjuk ki is, aki segít… Van, amikor önmagunk mögé nézve, mi magunk segítünk másoknak az úton...
Vajon, ha az út beszélni tudna, mit mondana nekünk? Talán, azt, hogy vigyázzunk egymásra, vagy őrá? Talán azt is mondaná, hogy ne siessünk annyira, kicsit lassítsunk. Azt is megsúgná, hogy, minden lépés ugyanolyan szép, amit megteszünk rajta, mert mindegyik különleges és egyedi. Rohanunk a végcél felé, nem is látva, milyen szép is maga az út…
Az út néha homályos, és ködös. A nagy köd eltakarja, merre is kellene mennünk. Pedig az út ott van, csak mi látjuk homályosan. Mi mégis rohanunk a nagy ködben is. Rohanunk, néha magunk sem tudjuk, hova. Cél az, amit el akarunk érni? S jó cél-e az? Vagy csak annak hisszük? Vajon, ha megérkeztünk örülünk-e, vagy máris mennék egy másik cél felé?
Az úton néha alig látjuk magát az utat, de az út ezt mégsem veszi zokon… Vagy mégis? Ezért gördít talán elénk annyi akadályt? Tűzet, vizet, hogy elárassza saját magát? Vagy fordítva, mi tesszük ezt ővele? Ok, és okozat… Alkotni jöttünk, nem pusztítani… Pedig erről mi mégis sokszor elfeledkezünk. Pusztítunk, szemetelünk, gátoljuk egymás útját… Az emberekét, az állatokét, a folyóét, levegőét, a földét… Vajon miért?
Az út örök… Ő akkor is lesz, amikor mi már nem járunk rajta. Lehet, hogy már nem olyan lesz, mint most, talán messze elmarad a mi mostani utunktól, talán jobb lesz, szebb. Bárhogyis, itt lesz az út a Föld kicsiny bolygóján. A mi kis bolygónkon, aki, vagy ami nélkül mi sohasem léphettünk volna az útnak ezen ösvényére...
Melyik út a legszebb? Mindegyik más. Nem lehet őket összehasonlítani, vagy legalábbis nem érdemes. Mindenki tempója különböző, van, aki siet, van, aki lassabb, s minden út más és más. Különbözünk, és ez jó, hiszen így tanulhatunk a legjobban egymástól, mi azonban néha ezt is felrójuk neki…
Az út is változik, ahogyan mi is az úton. Télen hó esik ránk, s az útra, nyáron eső. Néha, futunk az eső elől, mert félünk, hogy megázzunk, és ki tudja, talán éppen azért ázzunk el. Mert félünk a vihartól. Pedig a vihar talán lehet áldás is, mert elsöpri, a régi rosszat, elavultat, és új életet teremt. Néha pont az eső az, aki előcsal néhány virágot az út mentén… Mi haszna a virágnak? Szép! Ez nem elég? Oh, nem, ez az embereknek sosem elég… A Virágban megannyi lehetőség rejlik. Egy Virágból bármi lehet, lehet gyümölcs, finom édes, lehet egy másik élet… Vagy elég, csak annyi, hogy szép...
Van, hogy az úton valami különös történik... Van, hogy eső is esik, és mégis süt a nap… Eső és nap, ellentmondással teli… Mégis csodát szül, a Szivárványt! Hát nem csodálatos? Ahogy maga az út…
(Metog tollából)

2013. június 27., csütörtök

Varázslatok erdeje - verses mese - Első rész

A varázslatok erdeje…



Hol volt, hol nem volt, ott ahol a kurtafarkú malac túr,
vagy még azon is túl…

Éldegélt egy legény,
kedvence, a lepény.
kiállása, szerény,                 
jelleme  csupa erény.
Története  rejtély, biz még ő sem tudja,
akárcsak azt nem, merre viszi útja…

Ment mendegélt,
míg egy erdő szélére nem ért.
Adjon isten jó napot,
Gondolt egyet, jó nagyot:
- Fényesebb az út ott balra,
bár, az avar már barna,
mégis  bemegyek rajta,
csak nem keveredek bajba… -.

El is indult hát serényen,
vidámsággal, és  szerényen.
Egy kereszteződéshez jutott,
melyben az út négyfelé  is futott..
- Fényesebbnek tűnik az erdei út,
- gondolta- mi,  pont a patak mellett fut,
arra megyek hát,
kikerülve a nagy fát…
Elment, hát a fa mellett, be az erdő fele,
a patakhoz ért éppen, mikor megcsapta őt a varázslat első szele:
Elé toppant egy zöld ruhás manócska,
kinek termete elég aprócska,
de a hangja érdes, és mérges,
kezében egy túrós rétes…

-Elbotlottam majdnem a nagy kőbe,
igaz, méretem kisebb, mint egy törpe,
de majdnem oda lett a rétesem,
ha így történt volna, én is szétesem…

Énekelem hát a dalt, mely engem előre hajt:
„A túró, mely a világot hajtja,
a legjobb, s legfinomabb fajta,
íze nékem ajándék, s mámor,
ettől leszek én igazán bátor…”

A legény mindezt elképedve nézte,
de a manó az embert bizony nem félte,
ígyhát hamar szóba is elegyedtek,
szeretetben keveredtek,
együtt indultak tova,
meglátjuk, majd hova…
Folytatás következik,
mikor a történet szála újra szövetkezik…

2012. december 16., vasárnap

A zene varázsa...



Ajánlom mindenkinek ezt a videót. :)

http://vimeo.com/52711779

Minden napi varázslatOK


 Korra reggel óra csörög, az agyam egyből pörrög,
mit kéne csináljak, hogy felkelni inkább imádjak.
Mert, aki utálja melóját, sutba dobná a telóját,
ha reggel munkára csörren, amint az egója magára döbben…

Fel azonban kell kelni, ideje a világot szelni,
vár a társadalom, erről szól most ezen dalom…
Az ember társa-Dalma, de Dalma nem törődik, folyton csak pörlödik,
többszörösen megfizeteti a számlát, ezzel eltiporva legtöbb ember álmát.
Hol van itt a társi viszony, mikor az egész egy iszony…
Adót vet, de nem arat, kell neki minden falat.
ezzel „épít”, (de nem szépít) éket verve közénk, és falat.
Rabszolgája vagy dalmának, illusztikus hatalmának.
Ilyen az ember társadalma, hiába társa Dalma,
vétket ad, nem oltalmat, feje akár a szalma…

De ki dalol, tudja jól, az élet másról is szól:
Mégha a társadalom meg is törne, leginkábbis elsöpörne,
tiporna és tocsogna benned, neked ezt nem kell készpénznek venned…
Mert létezik ezen túl egy magasabb törvény,
mely sokkalta hatalmasabb örvény,
csak kevesen ismerik, még nagyon,
de egyre többen tudják mi is az igazi vagyon…
Pénz és válság, mit most látunk, fájdalmunkban meg sem állunk,
hajt minket a munka ura, stresszelünk, s milyen fura,
mégsem jutunk semerre, csak cseberből, vederbe…

Azonban, a lélek, ki tudja jól, most miben élek,
másképp látja a világot, érzi azt a csodás szép virágot,
mely ott van a létben, s jelek formájában üzen,
a világ nem egy hatalmas üzem…
Mindennek megvan a maga oka, tudásnak is magas foka.
Ha kívánsz, az megadatik, a jelek az úton majd vezetnek,
az igaz erők megmutatják, mennyire szeretnek…

Minden napok, jelenében, ha ott vagy a jelen-létben,
csodáknak lehetsz tanúja, bár a háznak van zsaluja,
kinyitod-e rajtad áll, szereteted messze száll.
A szeretet varázsa kinyitja mi zárva volt,
mi seb volt, mára csak egy piciny folt.
Éld meg, majd engedd el, de a titkot ne feledd el,
választásod mindig vagyon, ez az igazi vagyon.
A l-élek, mondja élek, most már nem is félek,
pillanatban csodát látok, varázslattal messze szállok…

Korra reggel óra csörög, az agyam már nem is pörög,
feltöltődve ébredek, varázslatos piciny csoda, visz már tova…                                        

2011. szeptember 9., péntek

La Mancha lovagja

A társadalom, mely rabul ejt, téged gyakran elfelejt.
Kicsiny egód kínoz téged, hajt, hogy teperj előbbre,
társadalom elhanyagol, meg is pusztulhatsz felőle…
Csapdák vannak mindenfelé, fájdalmaknak erdeje,
bűvkörébe zár, fegyvere és ereje.

Kitörnél tán, s harcod vívod, öröknek tűnő fájdalmad szítod,
De tud, másként is lehet élni, nem kell folyton félni, s félni…
Mint, la Mancha lovagja, szélmalmokkal vívod harcod,
Küzdesz, harcolsz kemény szívvel, takargatván síros arcod,
egód kapar, nagyon akar, ha nem tudja még a titkokat,
akkor bizony előfordul, nem kap mást, csak szitkokat.

Fájdalmak közt alig remélsz, kijutni nehezen tudsz,
így aztán bár futnál már, messzire nem jutsz.
Valahonnan a sötét éjből, sárkány dühe tör fel mélyből,
lángja messze szál tova, követnéd, ha tudnád hova…

Valahol, hol nem is sejted, indul el a rejtelem,
hol, titkok, erők, messze menők, sugallata megterem.
Kicsiny szikra, édes titka, finom hangja feléd száll,
de dühöd lángja eltakarja, de ő biza meg nem áll.

Don Quijote bősz kalpagja fejeden is jól mutat,
legyél bolond, élj a mának, a lelked lásd, majd jót mulat.
Remény lakik minden vízben, szomjad oltja minden ízben,
érintése cirógató, édes, bűvös, hívogató…

Szélmalmokkal küzdeni kár, nincs semmi jó, mi abba vár.
Varázsold át a malmot, a bürokrata örök halmot,
lásd azt másként, ellenség helyett társként,
amely segít, jobban látni, mit kéne másként csinálni…

Hol egyik nyer, másik veszít, a félelem mindenképp feszít.
Elnyomni sem jó magad, választásod bizony szabad.
Vajon mi a módja, finom és jó, csoda kódja,
kitörni a mélyből, s azt látni inkább, mi van fényből…

Mikor hamuba pillantasz, mélyre láss, la Mancha lovagja,
Mert a választásod te magad vagy, mit kérsz, a világ megadja.
Az vagy, akit hiszel, s az is, amit viszel,
te magad vagy az élet forrása, életednek oldása.

Merj tisztulni, éld meg a fájdalmakat, bűnöket majd őket engedd el,
elnyomásból szabadítsd fel, majd simogasd meg őket finom szeretettel…
Visszafogott téged a világ, mert hagytad, s amit az kért megadtad.
De választásod véget vett ennek, óriási ragyogásként tör előre lényed,
Hatalmas erőd felszabadul végre, s a világot beragyogja gigantikus fényed…

2011. március 27., vasárnap

Hála és köszönet -Szeretet

Hála és köszönet: befogadni mindazt a csodát, amiben részünk van, volt, lesz. Azt a  szeretetet fogadjuk be, amit a világtól, vagy másoktól kaptunk. Elfogadás és szereteterő van benne. Sok mindenért vagyok hálás, és sok mindent köszönök. A mai, változó világban, egyre többen értik, érzik meg, ezen csodák erejét, ízét, szeretetét. A világ egyik része csak rohan, észre sem véve mi is igazán fontos. Ott van azonban a másik, egyre növekvő felébredő része, aki elkezd látni. A szeretet bennünk van...

 Én itt, ebben a mostban, azért ragadtam virtuális tollat, hogy köszönetet mondjak egy csodálatos embernek, aki hatalmas, erővel, kitartással és szeretettel indult útnak, levétve földi köpenyét, több, mint egy éve. Nem volt sosem könnyű élete, és a lehetőségei szerint kihozta önmagából a lehető legjobbat. Fájdalmak közt ment el, de a fájdalmak közt megtalálta a szeretet értelmét, igazi útját. Tisztelem őt ezért, hogy ezt az utat választotta, és végig is csinálta. Pedig hatalmas fájdalmakkal járt. Tavasszal született, mint a Béke hírnöke. Ebből az évforduló kapcsán írom most ezen sorokat. Hálás vagyok neki, hogy a lánya lehettem, és hálás vagyok mindazért, amit tőle kaptam, és neki adhattam. Köszönöm! 

 S hálás vagyok mindazon családtagjaimnak is, akik már nincsenek itt velem, hogy életem részesei voltak, és köszönök nekik is mindent! 
Hálás vagyok az élőkért, akiket szeretek, és hogy velem vannak.
Hálás vagyok az élet körforgásáért, mert lehetővé teszi, hogy újra, és újra találkozhassunk azokkal, akiket szeretünk.
Hálás vagyok a földnek, amiért megajándékoz bennünket a föld ajándékaival...