GÁT

 

De szép a táj,
És hogy fáj,
Hogy a világ nem látja,
Mi mindennek van gátja.

Gátoljuk a Virágot,
Hiába alakítunk így világot,
Semmi látszata nincsen,
Úgyis elpusztul minden…

Gátoljuk az Állatot,
Ez a természetes Nálatok…
Hiába néznénk a sasokat.
Elpusztítunk nagyon sokat.

Gátoljuk a Földet,
Szemetelünk minden zöldet.
Mindegy, hogy erdő, vagy utca,
Az ember hiszi, úgyis megússza…

Azt gondoljuk, mindent lehet,
Mert a Földanya mindig ad telet.
És ha mégsem lesz örökké így,
Nem lesz örökké Föld, amiben higgy?!

Nyissd ki az ablakot,
És lélegezz egy nagyot…
Ez nem más, mint bűz,
Mi téged elűz…

Hol van már a friss levegő,
Az a finom szerteszét terjengő,
Semmihez sem hasonlítható csoda?!
Elűztük mind, de vajon hova?!

Miért építünk gátat?
E világ csak látszat!
Mert nem látja senki sem,
Hogy a föld elpusztul csendesen…

Sosem késő elkezdeni látni,
Nem kell a legrosszabbra várni.
Elindulni tudom, mindig nehéz út,
De tudnod kell: a világ, nem feneketlen kút!

Old fel a gátat,
A Világ nem várhat.
Míg a szennyezés az áldozatokat szedi,
A Világ, a neki adott jót, el nem feledi.