Hol volt, hol nem volt, ott ahol a kurtafarkú malac túr,
vagy még azon is túl…
Éldegélt egy legény,
kedvence, a lepény.
kiállása, szerény,
jelleme csupa erény.
Története rejtély, biz még ő sem tudja,
akárcsak azt nem, merre viszi útja…
Ment mendegélt,
míg egy erdő szélére nem ért.
Adjon isten jó napot,
Gondolt egyet, jó nagyot:
- Fényesebb az út ott balra,
bár, az avar már barna,
mégis bemegyek rajta,
csak nem keveredek bajba… -.
El is indult hát serényen,
vidámsággal, és szerényen.
Egy kereszteződéshez jutott,
melyben az út négyfelé is futott..
- Fényesebbnek tűnik az erdei út,
- gondolta- mi, pont a patak mellett fut,
arra megyek hát,
kikerülve a nagy fát…
Elment, hát a fa mellett, be az erdő fele,
a patakhoz ért éppen, mikor megcsapta őt a varázslat első szele:
Elé toppant egy zöld ruhás manócska,
kinek termete elég aprócska,
de a hangja érdes, és mérges,
kezében egy túrós rétes…
-Elbotlottam majdnem a nagy kőbe,
igaz, méretem kisebb, mint egy törpe,
de majdnem oda lett a rétesem,
ha így történt volna, én is szétesem…
Énekelem hát a dalt, mely engem előre hajt:
„A túró, mely a világot hajtja,
a legjobb, s legfinomabb fajta,
íze nékem ajándék, s mámor,
ettől leszek én igazán bátor…”
A legény mindezt elképedve nézte,
de a manó az embert bizony nem félte,
ígyhát hamar szóba is elegyedtek,
szeretetben keveredtek,
együtt indultak tova,
meglátjuk, majd hova…
Folytatás következik,
mikor a történet szála újra szövetkezik…
